Napjainkban egyre több olyan betegségről hallhatunk, ami újnak tűnik a számunkra pedig mindig is létezett, csak az emberek többsége szégyenli és nem vállalja fel, így inkább nem beszél róla. Közöttük van a pánikbetegség is! Én szeretném most megtörni a csendet és elmesélni a saját a történetemet!

Én vagyok a példa (remélem rengeteg ember közül) arra, hogy a pánikbetegség igenis legyőzhető. Bár soha nem fogom azt állítani, hogy egyszerű. Életem legnehezebb időszakának tudhatom be, azt 2 évet míg ezzel küzdöttem. De tudom, hogy ez is okkal történt: megmutatta, hogy sokkal erősebb vagyok, mint gondoltam és ha ebből sikerült felállnom, bármi másból is fel tudok.

Egyszer valahol azt olvastam, hogy nem szabad beszélni a pánikrohamunk lefolyásáról, mert az agy úgy éli meg, mintha átélné és így csak újabbakat generál, de én szeretnék segíteni azoknak, akiknek hasonló problémáik vannak. Emellett egyáltalán nem tartok már a rosszullétektől, mert teljesen gyógyultnak monhatom magam. Csak magadra, kitartásra, és kontrollra van szükség ahhoz, hogy te is ezt mondhasd.

Heves szívverés, légszomj, reszketés, ájulás... Ezek követték egymást egy-egy roham során. Hol kisebb, hol nagyobb mértékben uralt a pánik, de mindegy volt, hogy épp mit csináltam, vagy hol voltam. A legváratlanabb, és legrosszabb szituációkban is előjöhetett. Pont ezért sokszor már az is félelmet keltett bennem, hogy nem tudtam mikor jön a következő. Olyan volt mintha állandóan a következőre vártam volna...

Kezdetben valamilyen egészségügyi problémára gyanakodtam, de amikor már minden vizsgálaton túlestem és kiderült, hogy teljesen egészséges vagyok be kellett ismernem, hogy ez bizony agyban dől el. Ez az első lépés! Tudom, hogy ez sem egyszerű! Gyűlöltem az orvost, amikor egy roham után a kórházba kerülve lekezelően közölte a tényt, hogy ez CSAK pszhichés alapon van. Legebelül viszont már akkor is tudtam, hogy igaza van, de időbe telt míg ezt elfogadtam. Innentől kezdve azonban átvettem az irányítást az agyam felett.

Rengeteget olvastam a témáról, tippeket arról, hogyan kerülhetem el a rohamokat. Nekem például nagyon bevállt a "gumis karkötő" használata. Egy egyszerű befőttes gumit hordtam a csuklómon és ha éreztem, hogy kezd rajtam eluralkodni a pánik, megcsíptettem vele a bőröm. A fájdalom elterelte a figyelmet a pánikról, így az nem tudott eluralkodni rajtam.  A másik megnyugtató dolog a légzésem figyelése volt. Amikor csak tudtam (főleg stesszes helyzetekben) próbáltam odafigyelni arra, hogy mély levegőt vegyek, amit hosszú másodperceken keresztül engedik ki. Mivel ezalatt az időszak alatt nehezen ment az alvás is, ott is megpróbálkoztam ezzel a légzéstechnikával. MŰKÖDÖTT! 

Ezek mellett amikor csak akadt szabadidőm, próbáltam lekötni a gondolataimat, hogy esélyem se legyen egy újabb rohamra várni. Új szabadidős tevékenységeket kerestem. Nagyon fontos lépés a felépülésedben az is, hogy megtaláld a testi és lelki egyensúlyod. Nem elég, hogy az agyadat fárasztod le, a tested is le kell. Találd meg a megfelelő sportot. Azt, amit tényleg élvezel, de mégis eléggé lefáraszt. Soha nem szerettem futni, sőt gyűlöltem. Ma azonban már imádok, mert néhány perc után felszabadultnak érzem magam.

Lehet, hogy te majd másban találod meg ezt az érzést, de keresni kell és soha nem szabad feladni. Nekem majdnem egy évbe telt míg rájöttem, hogy ez lesz a megfelelő. 

Olvass könyveket és éld át őket! Általuk egy olyan világba kerülhetsz, ami csak a te képzeletedben olyan amilyen. De ha sikerül megteremtened ezt a világot, akkor már elérted, hogy néhány órára az agyad is kikacsoljon és messziről elkerüljön a pánikolás. Vagy fogadj örökbe egy kiskutyát. Rengeteg törődést igényel egy kutya, és cserébe biztosítalak arról, hogy mérhetetlen szeretetet kapsz majd viszonzásul. Nem véletlenül mondják, hogy a kutya az ember legjobb barátja.

Hosszú időbe, vég nélküli erőbe, és sok lemondásba telt. Mára azonban teljesen "normális" embernek mondhatom magam. Remélem, a történetem rávilágított arra, hogy neked is sikerülhet, ami nekem!